Zöldségpörkölt egy kis csavarral

Keleti
Zöldségpörkölt egy kis csavarral
Egészen hagyományosan indul, aztán két összetevő az egészet megváltoztatja. Próbáld ki a keleties fűszerezésű, kókuszkrémes pörit!

Tökéletes választás januárban, amikor az újévi fogadalmak mámorában legtöbben elhatározzuk, hogy jobban odafigyelünk majd a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a mértékletességre. Sőt, a vegán január apropóján is, hiszen a veganuary célja felhívni a figyelmet a húsmentes táplálkozás előnyeire. Meg egyébként az év bármely szakában, hiszen sokféle idényzöldségből elkészítheted szinte percek alatt, és tényleg nagyon finom!

Gyerekeknek lehet, hogy egy kicsit túl fűszeres, de ezen könnyen segíthetsz az arányok megváltoztatásával. Köretnek főzz hozzá barnarizst vagy kölest, így rögtön egy szuper gluténmentes, vegetáriánus fogást varázsolhatsz az asztalra.

Kókuszkrémes zöldségpörkölt

Kókuszkrémes zöldségpörkölt

4

Hozzávalók

  • 40 dkg gomba megpucolva, feldarabolva 
  • 2 kisebb cukkini megmosva, kisebb kockákra vágva 
  • 1 kis fej vöröshagyma felaprítva 
  • 1 gerezd fokhagyma összezúzva 
  • 1 paprika apróra vágva 
  • 2 paradicsom apróra vágva 
  • kb. 2 dl víz 
  • 2 tk MAGGI Sültkrumpli fűszerkeverék 
  • 2 tk őrölt római kömény 
  • 1 tk őrölt koriander 
  • 2 dl kókuszkrém 
  • 2-3 ek olaj 

Elkészítés

  1. Lábosban, forró olajon pirítsd meg a vöröshagymát, dobd rá a zúzott fokhagymát, és mielőtt az is megpirulna, add hozzá a fűszereket. Hagyd, hogy jól feloldódjanak az olajos hagymában, és kieresszék aromájukat. Ez 1-2 perc. 
  2. Tedd az edénybe a paradicsomot és a paprikát is, önts rá kevés vizet, és várj, míg lassú tűzön megpuhulnak. Ha elfő a víz, pótold. 
  3. Ha a pörkölt alap elkészült, tedd bele a cukkinit és a gombát, pirítsd 2 percig, önts rá kb. 1 dl vizet, és főzd, míg az összes zöldség megpuhul.  
  4. Keverd bele a kókuszkrémet, és kóstolás után, ízlés szerint sózd, borsozd. 
  5. Míg a pörkölt fő, köretnek főzz ki mellé barna rizst, kölest vagy kuszkuszt.